OverGround Magazin

Trevor - Dögöljek meg, mert más vagyok? Még mit nem!

2016. október 11. - Veszprémi Gergő

trevor3.png

Az ifjúsági könyvek piacán az utóbbi években középpontba kerültek a kamaszok valódi problémái. A misztikus, fantasztikus irodalom mellett megjelentek a pszichológiai segítő kisregények. Ez a mű az egyéniség felvállalásáról, a hagyományos nemi szerepek és a heteronormativitás megkérdőjelezéséről szól.

A nemrég megjelent Trevor című könyv két történet keveréke. A tragikus körülmények között 2011-ben mindössze 14 évesen öngyilkosságot elkövetett Jamey Rodemeyeré és az 1994-ben Oscar-díj nyertes Trevor című kisfilmé.

Kamasznak lenni maga az útkeresés, nehéz, mindenki átélte már vagy éppen ezen most megy keresztül rajta. Önmagam legyek vagy illeszkedjek be a társaim közé? Nem lehetne mindkettőt egyszerre? Ha nem lenne elég nehéz megbirkózni azzal, hogy gyerekből felnőtté válunk. Majd kitalálni mihez kezdjünk az életünkkel, milyen egyetemet, munkahelyet válasszunk, hogyan szerezzünk barátokat, párkapcsolatot. Hozzá kell szokni új testünkhöz, ifjú férfivá/nővé érni. Szóval ha mindez nem lenne még éppen elég, különbözni a többiektől, másnak lenni egy isten csapásával érhet fel. Ha a többség által járt út helyett egy másikat próbálunk ki, méltán kiérdemeljük a társadalom haragját. Egyszóval, ha a környezetünk nem toleráns.

Miért zavarja a kamaszokat, ha valaki különbözik tőlük, más mint ők? A könyv főszereplője Trevor, egy barátságos, vidám, nyitott kamasz, aki a focinál sokkal jobban szereti a művészeteket.

A válasz a nyugati világ társadalmának rákfenéje a heteronormativitásban, gender kettéosztottságban (hagyományos nemi szerepekben) keresendő, amely már a tizenévesek körében kezdi szedni áldozatait. A megfertőzött fiatalok feladatuknak érzik, hogy azt, aki fiú létére nem elég fiús vagy lány létére nem elég lányos, folyamatosan bántsák.

Nem a tipikus fiúk, inkább lányosak. És ez pont elég ahhoz, hogy a kamaszok feljogosítva érezve önmagukat kegyetlen módon megalázzák, elutasítsák és közönyben részesítsék őt. Mert lelkes, mert megtalálta élete szerelmét, a színházat. És mert lehet, hogy meleg.

Jamey Rodemeyerrel és Trevorral az a probléma, hogy egyszerre kérdőjelezték meg a gendert és a heteronormativitást. Lady Gaga volt a példaképük, aki ugyan ezt teszi, csak ő egy világsztár.

Következzenek a tudományos tények. Az iskolákban végzett több szociológiai statisztika szerint is a homofób megfélemlítés az USA-ban 90 százelékos, míg Európában ez az arány 60 százalék körül mozog. Az öngyilkossági kísérletet elkövetett fiatalok ¾-e, a depressziósok 50, az otthonról kidobottak 40 százeléka  LGBTQ fiatal.

Óriási számok ezek, és messze felülreprezentálja a hetero társaikét. Szerintem ez nem normális.

"A buziviccek nem viccesek, inkább éretlenek."

 

A szociológus CJ Pascoe elmélete szerint azok a fiúk, akik a tőlük különböző lányokat és fiúkat verbálisan inzultáják, saját férfiasságukat akarják bizonygatni. A középiskolás fiú között készített interjúi szerint a buzi szó legtöbbször gyengét jelent, míg kevesebbek számára meleget.

Pszichológailag ez teljesen alaptalan összeházasítása a két jelentésnek. A buzi, köcsög nem egyenlő a gyengével. Mélységesen jogtalan valaki értelmi képességeit a szexualitásával összekeverni. Az ember szexuális orientációja nem határozza meg általános természetét. A negatív jelzőként használni értelmetlen. Mellesleg attól nem lesz valaki automatikusan erős, mert hetero. Sőt ellenkezőleg szerintem a gyenge ember az aki, fél a mástól és ismeretlentől.

A Trevorhoz hasonló „művészlelkek” valójában senkinek sem ártanak. A bántalmazó fiatalok ennek ellenére a saját személyes tapasztalatukat sutba dobva, a múlt tudománytalan és embertelen kultúrájának ideáljait továbbörökítve szüleiktől, egyházaiktól teszik tönkre egyesek mindennapjait. Ez egy múltból itt maradt téveszme.

Trevor története az egyéniség felvállalásáról is szól. És, hogy ha nem tetszik a jelen, akkor mi magunk formálhatjuk azt. Trevor csak önmaga akar lenni, azt csinálni és azzal lenni akit igazán szeret. Kényelmetlen számára a sablon fiú szerep. Nem hagyja, hogy megmondja neki a társadalmi elvárás, hogy mit kellene csinálnia, kit kellene szeretnie.

”De akkor is, nincs mindenkinek joga ezen a világon, hogy jól érezze magát? Nem jár mindenkinek, hogy szeressék? És miért akarna Isten olyan embert, aki nem szexel? Ennek meg mi értelme?”

A társadalomnak nem szabadna hagynia, hogy Jamey Rodemeyerhez hasonló fiatalok eldobják az életüket.

Most őszintén tegyük fel önmagunknak a kérdést, mennyire fontos nekünk a társadalom egészének mentális és fizikai jóléte, a biztonságos környezet és az együttműködő emberi kapcsolatok?

Mélységesen hiszem, hogy a lebuzizni, leköcsögözni a másik embert célt tévesztett viselkedésmód. A buzizással saját magad éretlenségét és csak a saját alaptalan félelmeidet bizonygatod.

A Trevor-Project, egy 1997 óta, Amerikában működő segélyszervezet, amely az LMBTQ fiatalok számára nyújt segítséget. Évente mintegy 30.000 fiatal kéri támogatásukat. Hazánkban is van hasonló: Háttér Társaság a melegekért. A 06-80-505-605-ös szám ingyenesen hívható, mindennap eléred őket 18 és 23 óra között. E-mail is írhatsz nekik: lelkisegely@hatter.hu címre.

Ha nem tudod elfogadni, amilyen vagy, vagy mások nem fogadnak el otthon, iskolában, vagy ha nem találsz barátokat, vagy ha gyakran vagy rosszkedvű, vagy ha nem tudod hogyan tovább, vagy ha csak jól esne egy beszélgetés, hívd a fentebbi segélyvonalat!

Veszprémi Gergő

A bejegyzés trackback címe:

https://overgroundmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr3011790699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása