OverGround Magazin

Fiúk Ketten - improvizáció egy meleg párkapcsolatra

2016. november 09. - OverGround Magazin

14708375_10157610339515075_6000781058179500265_n.jpg

Két férfi, szeretik egymást, együtt élnek. Egy átlagos estének néznek elébe, ám a nézők ötletei alapján érkeznek hírek amik próbára teszik a kapcsolatukat. Ebben az estében minden benne van. Csalódottság, szeretet, érzelem és persze a legfontosabb elem a bizalom. Nézzük meg mi is volt a Fiúk Ketten című előadáson! 

A Momentán Társulat két tagja, Bálint és Gergő már nem most kezdték ezt az improvizációs estet, viszont ahogy korábban, most is ugyanazzal a lelkesedéssel vágtak bele az estébe. Belépve a helyszínre az eső elől rögtön odalépett hozzánk Bálint és a párunk háklijairól kérdezett. Régi kapcsolatoknál szokás sorolni is pár ilyen – úgy minimum tíz darabot per kopf. a szerk. – Az előadás helyszíne egy kis stúdió színpad az Impró pincéjében. Őszintén ez a hely egy szuper buli helyszín is lehetne a maga kis kanyargós pincerendszerével. Nagyon megkapó kis elbújós hely.

Egy kis várakozás, és bemelegítés gyanánt játszott játék után el is kezdődött az előadás. Megkezdtük a történet írását, hiszen mi mondjuk meg, hogy mi is történjen két ember között, mi legyen az a történés, ami felborítja a békés hétköznapokat. Jelen esetünkben egy gyermek és egy anyós az, aki felborítja ezt a csodás estét. Szerencsére nyugodtan beszélhetek a cselekményről is, mert az improvizáció miatt nem lövök le semmit. Szóval, most Gergőnek a gyereke eltörte a kezét, és le kell mennie Szombathelyre, hogy a gyerek mellett legyen, de ez Bálintot nem érinti olyan jól, hiszen most van végre egy közös hétvégéjük, és még náthás is szegény feje. De még ez nem is lenne elég, hiszen Bálint nem nagyon jön ki a Gergő anyjával, aki nagyon sokat jár át hozzájuk, és úgy érzi, hogy nem csak ketten vannak a kapcsolatukban. Jönnek a drámák, a visszavágások, a csalódottság, majd persze mint mindig, itt is a szerelem győz. Ahogy annak győznie is kell, hiszen abban mi a közönség se látnánk örömöt, hogy szétbomlasszunk ez jól működő kapcsolatot. 

De a sztori után nézzünk egy kicsit ennek az egésznek a mélyére, mert ennek az egész estének az lenne a lényege hogy a közönség hazavigyen valamit ebből az egészből Gondoljunk bele abba, hogy már több éve együtt vagyunk a párunkkal, és együtt is élünk. Mennek a hétköznapok, történnek az élet dolgai, és valahogy a kommunikáció elmarad, jönnek a félreértések, az elbeszélések. Ebből pedig jön a megbántottság. Fontos a kommunikáció a párunkkal szerintem. Ebből lehet megtudni, mi bántja a másikat, mit nem csinálunk jól. A másik tanulság, amit le lehet vonni ebből, hogy mindig lehet változni, mindig el lehet engedni a rossz mintákat. Hiszen Gergő is egy kompenzáló anya és egy multbéli kapcsolat szorításában él. De megígéri hogy próbál változtatni. És itt a lényeg, sose elégedjünk meg a rossz helyzettel, hanem próbáljunk tenni ellene. Csak így lehet egy kapcsolat működőképes, és erős. Azt hiszen ez az este mindenkinek egy tanulságos élmény tud lenni, kicsit megismerjük egymást, magunkat, és persze őket, a fiúkat, ketten.

Zsirmon Norbert

A bejegyzés trackback címe:

https://overgroundmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr7011944991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása