Idén ősszel került nyilvánosságra második cím nélküli stúdióalbuma a dán gettópunk kisangyalának” is nevezett Karen Marie Ørsted – nek. Népszerűbb nevén MØ-nak. Üzlettársa és barátja az „élő slágergyáros” Diplo produceri segítségével. A lázadó tini imázsból átlényegülve a mainstream vonalba.
A hajszőkítéssel,több sminkkel sokkal bátrabban vállalja a nőiességét. A különc lány eredeti nevének mozaikként összerakott betűi anyanyelvén „szüzet” jelentenek. Szerintem az érzékien vagány Karen izgalmas frizuráival és változatos ruhatárával lassan egy önálló divatmárkát is fémjelezhetne. Az énekesnő elmondása szerint hat évesen még űrhajós akart lenni. Később a Spice Girls hatására előadóművész, úgyhogy szépen elkezdett improvizálni a szülei zongoráján. „Ha elmondanám az akkori önmagamnak, hogy rádiós díjat fog kapni Sporty Spice-tól (Mel C), biztosan szívrohamot kapna.”-mondta egy interjúban. Szerintem nem lehet szó nélkül elmenni sem a dalok, sem az izgalmas hipszter beütésű klipek mellett. Egy szóval „hiperlaza”! A különc énekesnő egyszerre „szupercukin” hagy egy csattanós pofont az arcunkon. Mintha Grimes és Lady Gaga lenne egybegyúrva és Sporty Spice-osra fazonírozva. Bár manapság már igencsak kezd egy dögös kivitelű Baby Spice-ra hajazni. Nem kétséges, hogy a kezdeti időszakhoz képest sokkal kiforrottabb és profibb az egész. Összességében és részleteiben is. Gondoljunk csak a kezdeti házilag összevágott fekete-fehér videók (persze annak is megvan a maga bája) és az igényesebb, sokkal hozzáértőbbek keze alól kikerült újabb klipekre. Minőségileg óriási a különbség.
Úgy vélem MØ levegősen hangszerelt zenéiben gyakorlatilag csupa olyasmi keveredik, ami most kapós – elektró, indie, retro soul, hiphop-alapú klubzene – és áll össze a korszellemet telibe találó, instant szerethető popzenévé. Nemcsak az elvontabb hangzású zenék iránt nyitott de a pop zene közönsége is felfedezte őt magának . Például említeném a Major Lazer&DJ Snake-vel közös számát a Lean on-t vagy a Diplóval közös XXX 88 című dalt. Nehéz meghatározni, hogy melyek a határai a rétegzenének és hol kezdődik a mainstream. Lehet valami egyszerre klubban szóló underground és nyári fesztiválok szabadtéri sokakat megmozgató szenzációja. MØ elmondása szerint mindkettőnek megvan a hangulata és ezt ki is használja hangzás és látvány világában is. Zeneileg a Sonic Youth-t, a Yeah Yeah Yeahs-t, Twin Shadows-t, Billie Holliday-t és Lykke Lit hatottak rá. Az ellentétek izgalma,a sodrás, a vadromantika,a jókedv mögött a melankólia is megbújik. Itt hozzátenném, hogy az énekesnő odavan a Lars von Trier filmekért. A Melankóli c. filmet külön kiemelte kedvenceként.
„A legnehezebb azt elfogadni, hogy egyszer meg fogsz halni, és minden nappal közelebb kerülsz ehhez. Sötéten hangzik vagy sem, ez a helyzet, és igazából jól is van így. Csak kemény. Ha van egy álmod, mindent bele kell adni, mert nem lesz második lehetőséged megvalósítani azt.” - Karen
A Kamikaze videója igazi dögös road trip,a napról napra való létezés,szinte már giccsesen szép pillanatok,barátok,szerelmek ugranak be címszavakként. Igazából sok újat nem mond a kisasszony a kezdetekhez képest kiszámíthatóbb es nem hat az újdonság erejével. A Drum című szám ehhez képest nyári bohém romantika, lüktetés és harmónia. A Final Song című szám pedig egyszerre táncolható és mégis mély tartalomú. „A diszkófény alatt/Így jó/Ne hagyd, hogy ez legyen az utolsó dalunk”
Elmondása szerint legyünk érettek és megfontoltak de azt ne hagyjuk, hogy a bennünk élő csodákat látó kortalanság eltűnjön.
Tehát ajánlom a mostani lemezt valamint az énekesnő korábbi albumát is a No mythologies to follow-t (2015) is. Szóval az új album meghallgatása sem egy unalmasan fotelbe süppedős vagy csendben kávézgatós órának ígérkezik.
Fábián Anna 'Zoé'
