Az éppen egy éve, 2016 márciusában tartott Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztiválon mutatkozott be először a fiatal magyar rendező, Deák Kristóf műve, a Mindenki. A 25 perces alkotás később elnyerte a tokiói Short Shorts fesztivál nemzetközi kis játékfilm-kategóriájának fődíját, majd a közönségdíjat együtt a fesztivál nagydíját is. A Meteor filmstúdió támogatásával létrejött mű immár Oscar díjjal is büszkélkedik: A legjobb rövidfilm kategóriában zsebelte be a neves szobrocskát a filmszakma nagyjait felvonultató 89.díjátadó ünnepségén. Mondhatni „nemzeti együttműködésként” örült kollektív minden magyar. Egyszóval majdnem ’mindenkinek tetszett’.

De rengeteg kritika is szárnyra kapott. Van, aki úgy látja, hogy a tátogásra kényszerítő tanárnőt nem kellene kárhoztatni, hiszen nyilván nem lehet mindenkinek a kórushoz szükséges éteri hangja. Más úgy vélte, a pedagógusnak épp az lenne a feladata, hogy foglalkozzon a kevésbé szép hangú gyerekekkel érdemben is. Volt, aki odáig is jutott, hogy társadalompolitikai vízióikat, egyenlősítésről és kommunizmusról vallott nézeteiket vetítették rá a filmre. Jó kérdés, mennyien tudnának a filmről díjak nélkül. A sztorit a 10 éves Zsófi szemszögéből látjuk, aki új lány az iskolában. S ily módon tagja lesz a közintézmény híres kórusának is, ami reményt ad a kislánynak a leküzdendő idegenség és gátlások között. Kezdeti tiszta lelkesedését lerombolja, hogy a kórusvezető Erika néni megállapítja róla: nem tud énekelni. Ezért tátikáznia kell a továbbiakban. A közelgő nagy versenyen is, a győzelem érdekében. A próbák utáni finom csokoládé – amolyan jutalomfalat - némi vigaszt nyújt, de nem eleget.

Az 1991-ben játszódó történet, valamennyire vitorlázik a rendszerváltás utáni sikerorientált és frusztrált időszak szelével, mégsem teljesen ad hiteles korleletet. Inkább kapunk egy szívmelengető mesét az összefogás erejéről. Fekete-fehéren, jó a gonosz, a sokaság az önálló akaratot (is) elnyomó diktatúra ellen. Azt is bemutatja, hogyan ölheti meg az ártatlannak tűnő közösségi élményt a tökéletességre törekvés.

A szereplőválogatás során Szamosi Zsófiáról (Erika néni) hamar kiderült, hogy pontosan látja azokat az árnyalatokat és rétegeket, amiket a rendező, és fokozottan érzékeny a filmben taglalt társadalmi jelenségekre is. Deák Kristóf korábban látta őt Pintér Béla társulata Szutyok című színdarabjában, ahol nem félt ijesztően romlott lelkű emberré, komplett szörnyeteggé válni, olyanná, amilyenre a Mindenki vége-jelenetében volt szükség. Mondhatni „persona non grata”, kiakadás. Felszínre törnek az elfojtott indulatok. A főszereplő lányok, Gáspárfalvi Dorka (Zsófi) és Hais Dorottya (Liza) sem amatőrök, de ilyen komoly főszerepet most kaptak először. Gyürke Kata interjújában Deák Kristóf így nyilatkozott művéről:„Egy lakótársamtól, egy svéd lánytól „kaptam” a film alapötletét, ő mesélte, hogy mi történt vele gyerekkorában, amikor egy kórusban énekelt.

Félig igaz tehát a sztori, bár a valóságban, amikor kiderült az igazság, hatalmas botrány kerekedett és megszűnt a kórus. Arra gondoltam, hogy itthon, egy erős akaratú tanárnő biztos, hogy nem hagyta volna, hogy pár gyerek akadékoskodása szétrobbantson egy kórust.

Ebből jött az a jelenet, amikor a tanárnő visszatereli a lázadozókat a kórusba, de aztán rájöttem, hogy ebből egy még jobb befejezés is kinőhet: ezek a gyerekek bosszút is tudnak állni, méghozzá nagyon elegáns módon.”A rendező egyébként úgy látta, a film központi eleme egy paradoxon: hogy lehet egy gyerektől pont azt elvenni, amiért belépett egy kórusba, cserébe, hogy benn maradhasson? „Az ilyen paradoxonokról szól az élet” – tette hozzá.

 „szó sem volt róla, hogy ezzel szörnyetegként mutatnánk be a kórusvezetőket”

  - Deák Kristóf

Ha leporoljuk az aranyszínű álmokat és megmaradunk a valóság talaján, sajnos elmondható manapság ritka az igazi összetartás. A kivétel erősíti a szabályt.Továbbá, a közhiedelmekkel ellentétben (saját tapasztalat) igenis akadnak lelkiismeretes pedagógusok is, akik nap-mint nap vért izzadnak. Tisztelet nekik, ez úton is. Ha a csend hangjai értő fülekre találnak, akkor szólnak igazán hangosan, és erősebbek a ténylegesen kimondott szavaknál. A filmet énekhangtól és életkortól függetlenül, mindenkinek ajánlom.

Fábián Anna Zoé