Január 23-án volt az ősbemutatója a tehetséges szegedi fiatalokból álló társulat, a Genéziusz színház legújabb darabjának. Nem egy könnyű darab a Good day today!. A gyermekbántalmazás témájára hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy merjünk beszélni róla. Nincs cicoma, nincsenek köntörfalak. Őszinteség van. Minimális díszletek között öt fiatal felnőtt történetével ismerkedünk meg.

Akik játsszák: Csíkos Mariann, Hegedűs Veronika, Jónás Anna, Tibai József Gábor és Horváth István. Egy sors, egy monológ. Különböző helyről, más környezetből valók. Ami közös bennük, az tűrés. Mindegyikük sorozatos testi-lelki traumának volt kitéve a múltban. Kinek a hibájából és miért érdemelték ki pont ők, ezek örök kérdések. A nyomasztó atmoszféra már a lámpák lekapcsolásával elkezdődik. David Lynch lebilincselően elvont zenéi és a metaforikus kisfilmek, már eleve keltenek egy hangulatot bennünk. Maga a Gonosz még ha fizikai formában nincs is jelen, mégis érezhető a jelenléte. Bújjon akár egy gázmaszkos sötét alak, egy kéjvágyó edző, vagy akár piszkálódó osztálytársak alakjába. De az nincs megemlítve, hogy a bántalmazók is lehetnek mentális betegségben szenvedő, kétségek közt vergődő emberek a maguk beteg módján. Ettől a különös érzéstől a néhol zavaróan a szembevilágító zseblámpának és a ránk törő együttérzésnek köszönhetően sem tudunk szabadulni. Akár a pulzáló csillagok, a le-föl kapcsolódó fények a múlandóságot és az esendőséget nyomatékosítják számomra. A világban bárhol,bárkivel megtörténhetett esetek,kissé klisések ugyan de mégis nagyon megrázóak. A darab végén taps helyett csak az üresség zúg, annál erősebben. Akaratlanul is elgondolkodásra készteti a közönséget.

Horváth István színész,a darab írója és rendezője így nyilatkozott magazinunknak: „A Good day today! ötlete nagyjából egy éves. Akkoriban olvastam Jack Ketchum: A szomszéd lány című regényét, néztem a „Kezelés” című belga thrillert vagy „Az osztály” című észt drámát. Kavargott a fejemben a rengeteg impulzus, és újra előszedtem David Lynch, „Crazy Clown Time” című lemezét. Az első track a „Good day today”. És akkor beugrott. A cím is, a téma is. Telefonon hívtam fel társulati tagokat, hogy benne lennének-e egy ilyen projektben. Az igenek után már csak azon agyaltam, hogy miként lehet összerakni. Felhívtam Lehóczki Andreát, hogy pszichológusként segítene-e a megvalósításban. Elkezdődött a kutatómunka. Rengeteg cikket, írást, beszámolót olvastam el, amit gyermekbántalmazás címszó alatt találtam. Időközben összeismerkedtem Dr. Atalay Borbálával, aki készségesen segített a jogi kérdésekben, amik a történetekben megjelennek.

„Kitaláltam egy csuklyás, gázálarcos alakot, aki az agresszort szimbolizálja, és köré építettem a kisfilmeket”

A monológokat egyenként írtam, de ha nekikezdtem egynek, akkor azt be is fejeztem akkor. Mindemellé, a kisfilmek jelentettek kihívást. Mind az öt szereplőnek szerettem volna egy kisfilmet. Kitaláltam egy csuklyás, gázálarcos alakot, aki az agresszort szimbolizálja, és köré építettem a kisfilmeket. Semmi esetre sem akartam a történeteket leforgatni, ezért csak a témát próbáltam mutatni. Egyik klipnek sincs igazán történetet, és egyik sem szép. Ez direkt van így.

A történetekbe sok helyen csempésztem a saját tapasztalataimat is, bár egyik sem ennyire durva. Mindemellett vannak olyan részek, amiket saját emlékeimből illesztettem bele. Úgy gondolom, hogy így igazibbak. És igazabbak is, attól, hogy egyik szereplő sem tiszta. Ha van is megnyugvás, nincs happy end. A fiatalok azt mesélik el, hogy a történtek fényében hová fejlődik, fut ki az életük. (Egyébként a premierre már jóval rövidebb volt a darab.)”

"Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja." (Illyés Gyula)

Azt hiszem a kimondott szavaknak tényleg ereje van. Akár Pandóra szelencéje, már lehetetlen visszazárni. Ami egyszer elhangzott, mindig is a levegőben lesz. A remény pedig jól megbújik a mélyén. Ez az erő, ahhoz is segít, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel. Jobb esetben legyőzve azt. Az előadás alatt olyan érzés kerít hatalmába, mintha egy terápiás csoportbeszélgetésen ülnénk a bemutatkozó résznél. „ Kérlek mesélj magadról.” Csakhogy itt nincs aki kérdezzen. És aki segítsen? Pedig sok a sérelem, sok az elfojtott emlék és sok lenne a mondandó. Figyeljünk egymásra, már az is nagy segítség! Ahogy a felnőttkorral összemennek a terek, úgy nőnek az elfojtott vágyak és feszültségek. Egy csendes, sötét zug az emlékezetben, ami ezen az estén résnyire kinyílt.

Az előadás legközelebb február. 10-én az algyői közösségi házban lesz megtekinthető.

Fábián Anna 'Zoé'